Ha ezt a receptet megismered, soha többé nem veszel kenyeret!

Hozzávalók a tésztához:

  •     500 ml kefir (mindegy, hogy milyen zsírtartalmú)
  •     1 teáskanál szódabikarbóna
  •     1 tojás
  •     2 evőkanál növényi olaj
  •     50-55 dkg liszt
  •     50 gramm vaj
  •     só (ízlés szerint)

Hozzávalók a töltelékhez (ízlés szerint válassz!):

  •     virsli vagy sajt és sonka
  •     párolt gomba
  •     párolt káposzta
  •     burgonyapüré
  •     túró, apróra vágott petrezselyemmel, kaporral stb.

A kefirt keverjük össze a szódabikarbónával, adjuk hozzá a tojást és a növényi olajat.
A lisztet állandó keverés mellett apránként adjuk hozzá a masszához. Addig gyúrjuk, míg egy lágy tésztát nem kapunk. Ha szükségét látjuk, adjunk még hozzá lisztet. Akkor jó, ha a massza kissé a kezünkhöz ragad. Szórjunk a tetejére egy kevés lisztet, fedjük be konyharuhával és 10 percig hagyjuk állni.


A masszát alakítsuk hosszúkásra és nyolc-kilenc részre vágjuk fel. Az egyes darabokat sodorjuk ki kisujjnyi vastagságúra. A közepébe tegyük az előzőleg elkészített tölteléket, a széleit hajtsuk fel és kissé egyengessük el a tetejét. hagyjuk újabb két-három percet állni.
Amíg a lepények pihennek, serpenyőben hevítsünk fel egy kevés olajat. A lepényeket mindkét oldalán süssük meg fedő alatt. A serpenyő tetejét valósággal leemeli, annyira megdagad a sütés során.

Olvasszuk fel a vajat és a kész lepényeket kenjük be vele. Kissé meg is sózhatjuk. Tegyük a lepényeket egy tálba, fedjük le egy konyharuhával és hagyjuk kihűlni 10-15 percig. Forrás

Ötlet: tehetsz egy kevés kaprot a masszába, úgy is nagyon finom.

HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!