Az ország összes nagymamája
a barátom énnekem!
Ők olvassák verseimet,
ők hallják meg énekem.
Ők viszik az unokáknak
könyveimmel a mesét.
Ők olvassák altatónak,
s lesz az álom meseszép!
Ők tudják, hogy milyen érzés,
mennyit ér a szeretet.
Tiszta szívvel tudnak adni,
s nem játszanak szerepet.
Ők – ahogy gyerekkorukban – újra tudnak játszani,
nem akarnak szigorúnak, vagy felnőttnek látszani!
Gondoskodnak tyúkanyóként,
s unokák a kis csibék.
Nincsenek hát elvárások:
– Ennyit tud, mert kicsi még!
Ráérnek – bár sok a dolguk –
a türelmük végtelen,
gondoskodnak, hogy szívünkben
minél több emlék legyen.
Egytől-egyig ízvarázsló,
ők sütik a süteményt,
s ha elveszne egy-egy játék,
visszaadják a reményt.
A hangjuk is elvarázsol,
legyen ének, vagy mese,
nem is kell hát megkérdezni
a nagyanyó kedves-e?
Tudom, addig szép az élet,
míg ti vagytok, Nagyanyók!
Nyáron unoka-kacajjal
telnek meg a nyaralók.
A kertből, vagy a piacról
a friss gyümölcs itt terem.
Titőletek szép az élet,
mert túltesztek mindenen.
Ezt a verset nektek írtam
édes, drága Nagymamák!
Egészségetek vigyázzák
a szerető unokák!
A körükben érezzétek,
hogy az élet csodaszép!
Olvassátok verseimet,
na meg azt a sok mesét!
HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
