Nagyon kedves!

Az ország összes nagymamája

a barátom énnekem!

Ők olvassák verseimet,

ők hallják meg énekem.

Ők viszik az unokáknak

könyveimmel a mesét.

Ők olvassák altatónak,

s lesz az álom meseszép!

 

Ők tudják, hogy milyen érzés,

mennyit ér a szeretet.

Tiszta szívvel tudnak adni,

s nem játszanak szerepet.

Ők – ahogy gyerekkorukban – újra tudnak játszani,

nem akarnak szigorúnak, vagy felnőttnek látszani!

 

Gondoskodnak tyúkanyóként,

s unokák a kis csibék.

Nincsenek hát elvárások:

– Ennyit tud, mert kicsi még!

Ráérnek – bár sok a dolguk –

a türelmük végtelen,

gondoskodnak, hogy szívünkben

minél több emlék legyen.

 

Egytől-egyig ízvarázsló,

ők sütik a süteményt,

s ha elveszne egy-egy játék,

visszaadják a reményt.

A hangjuk is elvarázsol,

legyen ének, vagy mese,

nem is kell hát megkérdezni

a nagyanyó kedves-e?

 

Tudom, addig szép az élet,

míg ti vagytok, Nagyanyók!

Nyáron unoka-kacajjal

telnek meg a nyaralók.

A kertből, vagy a piacról

a friss gyümölcs itt terem.

Titőletek szép az élet,

mert túltesztek mindenen.

 

Ezt a verset nektek írtam

édes, drága Nagymamák!

Egészségetek vigyázzák

a szerető unokák!

A körükben érezzétek,

hogy az élet csodaszép!

Olvassátok verseimet,

na meg azt a sok mesét!

HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!