Ez az olajos készítmény kitágítja a hajszálereket, ezáltal javítja a végtagok, különböző testrészek vérkeringését és felgyorsítja a gyógyulási folyamatokat.

Hozzávalók:

  • 10 db csípős paprika
  • 2 bögre extraszűz olívaolaj

Egy legalább 1 literes befőttes üvegre is szükségünk lesz.

Elkészítés: Nagyon egyszerű. A legelső dolgunk az kell legyen, hogy alaposan megmossuk a paprikákat, vágjuk le a szár menti végüknél, majd egy turmixgépbe dolgozzuk össze. Ebből legalább egy bögre, csípős pépet kapunk eredményül. Ezután csak bele kell tenni ezt egy tiszta befőttes üvegbe, ezután töltsük rá a két bögrényi extraszűz olívaolajat. A keveréket sötét helyen kell tárolni, egy héten át. Ha letelt a hét nap, szűrjük le egy géz segítségével.
A paprikás, száraz részt ne dobjuk ki, hiszen finom, csípős ételízesítőként újrahasznosíthatjuk.

Ugyanez az olaj elkészíthető szárított erős paprikából is. Ebben az esetben csak mozsárban vagy darálóban kell összetörni, a továbbiakban ugyanúgy járjunk el, mint a friss paprika esetében.

Felhasználás: Az első napokban masszírozzuk be az olajjal a fájós, reumást testrészeinket, egy nap többször is. Ha a lábfejünket kenjük be vele, utána mindig húzzunk zoknit. A többi testrész, végtag esetében is fontos, hogy a bedörzsölés után keletkező melegséget megőrizzük, így takarjuk be magunkat törülközőbe, vagy öltözzünk meleg, puha ruhákba, rétegesen. A meleg érzet mellett enyhe bizsergést, égető érzést is érezhetünk, de ettől nem kell megijedni. Egy hét használat után csökkentsük a bekenések számát. Majd 1–2 hónap múlva meg lehet ismételni a procedúrát, ha felerősödnek a fájások. És ne feledjük: a készítményt mindig a hűtőben kell tárolni!

HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!