Idős korban a mennyiség helyett inkább a minőségre és a rendszerességre kell helyezni a hangsúlyt!

Fűszerezés:
Hatvan éves kortól mérsékelten, 75 éves kor felett pedig jelentősen romlik a sós és édes íz iránti érzékenység. A csökkent ízérzékenységnek jele lehet például, hogy az idősek jóval több cukrot tesznek a teába, kávéba, mint a fiatalabbak, erősebben sózzák ételeiket. E kettőnek ártalmai is lehetnek (hízás, cukorháztartás felborulása, vízvisszatartás, stb.). Ugyanakkor nem szükséges takarékoskodni azokkal a fűszerfélékkel, amelyeknek jótékony hatásuk van.

Egyes fűszerek ugyanis nemcsak az ízesítésben játszanak szerepet, hanem megindítják, fokozzák a nyálelválasztást, ezzel elősegítik a rágást, a nyelést, az emésztési folyamatokat. Ilyen szerepet játszik az enyhe savanyítás (citrom, ecet) és a gyömbér, a csemegepaprika használata. A kesernyés ízű fűszerek étvágygerjesztők, megindítják a gyomornedv termelését.
A mustár segíti a bélnedvek termelődését, a fokhagyma pedig a vitamintartalmán és a fertőtlenítő hatásán túl részt vesz a normális bélműködés és a bélflóra fenntartásában. Az epe elválasztását fokozza a kurkuma, a mentol, a hagyma, a fekete retek.

Számos fűszer fogyasztása (például az oreganó, kakukkfű, paprika) azért kedvező, mert az élelmi rostokhoz hasonlóan megkötik a bélben az epesavakat, gátolják felszívódásukat. Ajánlható fűszerek az előzőkön kívül: bazsalikom, majoranna, babérlevél, szerecsendió, vasfű, petrezselyem.


fuszerek
 

Tejcukor érzékenység:
Idős korban gyakori a tejcukor iránti érzékenység. Ilyenkor használjon laktózmentes tejtermékeket, laktózmentes tápszereket.

Memória romlás megelőzése:
A gondolkodás és a memória romlásának megelőzésében a kielégítő fehérje, C-vitamin-, B-vitamin-csoport- és a folsav-ellátottságnak különleges fontossága van. Fogyasszon minél több nyers zöldséget és gyümölcsöt, valamint ezekből frissen facsart gyümölcs illetve zöldséglevet. Pürésítéssel, apróra vágással segíthetünk a fogazati problémákon. Előnyösek a más rostban gazdag, magas összetett szénhidrát tartalmú élelmiszerek is, pl.: barna rizs, teljes kiőrlésű gabonából készült kenyerek és péksütemények.

barna rízs

Sült zöldséges barnarizs csirkemell csíkokkal

Gyakori székrekedés esetén:
A bélmozgást többek között a savanyú tejkészítmények segítik, amelyek egyben a fokozott fehérjeszükséglet kielégítéséhez is hozzájárulnak. A gyakori székrekedésen javítani lehet, ha búzakorpát ad az ételekhez, ennek mennyiségét azonban fokozatosan kell növelni és egyidejűleg bőséges folyadékot kell fogyasztani hozzá. Úgy számolhat, hogy 1,5-2 dl folyadékot kell elfogyasztani egy evőkanál korpa mellett. A folyadék lehet aludttej, kefir, kompótlé, valódi gyümölcsszörp, tejes gyümölcsturmix, savanyú káposzta vagy a kovászos uborka leve is, ame
lyek mind jó hatásúak székrekedésnél. Kerülendők viszont a kávé, a cukrozott szörpök, a különböző szénsavas üdítők.

Egyéni étrend kialakításához forduljon dietetikushoz! Hívja a Nutricia Kék Számát, ahol személyre szabott tanácsokat kérhet. NUTRICIA Diétás Tanácsadás: 06-40-223-223 munkanapokon 9-16 óráig, helyi tarifával hívható.

HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!