Egy esküvőre készítették. 1963-ban már majdnem kinyitották...

A különleges, csatos üvegek miatt őrizték meg azt a három körtebefőttet, amelyet 1943-ban tettek el a vásárhelyi tanyavilágban.
– A három üveg körtebefőttet édesanyám rakta el 1943-ban, és amennyire tudom, sokáig a különleges, egyedi csatos üvegek miatt őrizgette a család – mondta a vásárhelyi nyugdíjas lakóparkban élő Szonda Lajosné Marika néni, aki a Magyar Mezőgazdasági Múzeumnak ajándékozta a 74 éves finomságokat. Estók János főigazgató vette át az adományt, és megjegyezte: ránézésre, az állag alapján még ehetők a befőttek.

Marika néni azzal folytatta a kompótok sztoriját, azért is maradhattak meg, mert minden évben frisset készítettek, azt ették. Gazdálkodó családból származó, tanyán élő édesanyja, Kovács Sándorné Hegedűs Mária az ő esküvője alkalmából, 1963-ban fel akarta bontani. De ő fiatal menyasszonyként nem engedte, azt mondta: ha eddig nem nyúltak hozzájuk, most már ne tegyék, őrizzék meg. Elárulta: egyidős kincseivel, vagyis 1943-ban született, és a városban nevelkedett a nagymamánál.
 
Az ország gyaníthatóan legöregebb befőttjei igazi kuriózumnak számítanak – jegyezte meg Estók János –, a múzeum gazdag kollekciójának ugyanis ezek lesznek az első készételdarabjai.

– Nagy becsben tartjuk majd, ettől a perctől gyűjteményünk teljes értékű tagjai. Befőttből eddig csak konzervek voltak a birtokunkban, de azok jóval fiatalabbak – mondta a főigazgató. Az is kiderült: egyszer, mintegy 25 évvel ezelőtt már szerepeltek kiállításon, a vásárhelyi Szabadság Olvasókörben. Az egyikben levelet, talán babérlevelet véltek tegnap felfedezni, az alapján pedig az is elképzelhető, hogy úgynevezett savanyú befőttekről van szó.

Az adományozásról tudomást szerző lakótársai arra biztatták Marika nénit, legalább az egyik üveg befőttet bontsák fel, és kóstolják meg. Marika néni erre nem volt hajlandó. Forrás: délmagyar

HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!