Túlsúlyosaknak, cukorbetegeknek minden nap fogyasztania kellene!

Több mint 300 éves hazai történelemmel büszkélkedik, de mára jócskán alulmaradt a burgonyával folytatott versengésben. Vajon miért? Hisz egészséges, finom, számtalan módon felhasználható, bárki által fogyasztható, termesztése egyszerű. Sőt! Történészek állítása szerint e növénynek köszönhető, hogy a két világháború idején a lakosság nagy része nem halt éhen. Ennek ellenére ma mégis elenyésző mennyiségben termelik.
Ismerjék meg jobban az érdemtelenül mellőzött csicsókát!

Édes, de nem cukor – az inulin
Az inulin összetett szénhidrátvegyület, amely azonban eltér az ebbe a kategóriába tartozó keményítőktől, vagyis nem tekinthető cukornak sem, annak ellenére, hogy édes ízű. A nagy eltérést ezektől az adja, hogy sem az ember szájában, sem az emésztőszerveiben nincs olyan enzim, amely képes lenne feloldani vagy megemészteni az inulint.
Az inulin vízben oldódó nagyméretű rost, amely a bélben sértetlen marad, s így magához vonzza a jó baktériumokat a táplálkozásra. Miközben az ember számára emészthetetlen marad, kalóriatakarékosság szempontjából kiemelkedő jelentőségű.
Az inulin legnagyobb haszna probiotikus tulajdonságában rejlik - szelektív módon tápanyagul szolgál a hasznos bélbaktériumoknak.
A vastagbél sok funkciója mellett a legveszélyesebb toxikus anyagok tárházának számít. Az ember mire eléri az 50 éves kort, beleiben mintegy 5 kg mérgező hulladékanyagot tárol. Ezek a toxinok a bélflóra káros átalakítása révén a rossz emésztést (rothadásos), székrekedést, rákos megbetegedést, az immunrendszer működésképtelenségét okozhatják. Szerencsére a rossz irányba változott bélflóra helyreállítására alkalmas inulin használatával ezek a káros hatások is elkerülhetőek.
A kedvező bélflóra táplálásán és fenntartásán kívül az inulin előnyösen befolyásolja a bél pH-értékét és a széklet tömegét. A bél pH-értékének csökkenésével több létfontosságú ásványi só oldhatósága is növekedik, s ezáltal javul a szervezet kalcium- és magnéziumellátottsága. Az étrendbe épített inulin megszünteti a székrekedést, növeli a székletürítés gyakoriságát.

Az ember fogy, a disznó hízik tőle
Az emberi szervezetben - ellentétben például a sertéssel - nincs az inulint bontó inulináz enzim. Az inulin - amíg az emberi emésztőcsatornán áthaladva főleg ballasztanyag marad - az embert fogyasztja, viszont a sertést hizlalja.

Akiknek kifejezetten ajánlott a fogyasztása
•    Túlsúlyosaknak
A csicsóka nagyon megfelel ahhoz, hogy elverje az éhséget, fõleg azok számára, akik valójában nem is éhesek, csak unalmukban kívánnak rágicsálni valót. A csicsóka lé, ha lassan kortyolgatva fogyasztjuk, úgy hat, hogy huzamosabb ideig nem kíván az egyén ételt vagy italt. Mivel kalória értéke alacsony, ásványi tartalma magas, nagyszerû segítség a fogyókúrához.

•    Gyenge immunrendszer esetén
Fő hatóanyaga az inulin növényi rostanyag, amely képessé teszi a szervezetet arra, hogy öngyógyító tevékenységének maximumát érje el.

•    Cukorbetegeknek
Diabétesz esetében az inulin mint szénhidrát-energiaforrás azért jelentős, mert a vércukorszintet tartós fogyasztás esetén sem emeli.

•    Vastagbél problémáknál
A kedvező bélflóra táplálásán és fenntartásán kívül a csicsókában lévő inulin előnyösen befolyásolja a bél pH-értékét és a széklet tömegét.

•    Candidásoknak
A candidózistól leginkább a fiatal nők szenvednek, akik többnyire ösztrogéntartalmú fogamzásgátlókat és antibiotikumokat szednek. Ennek következtében az immunrendszer meggyengül, és a normális bélflóra - amely egyébként képes lenne a Candida felszaporodását megakadályozni – helyében lévő sérült bélflóra kedvező táptalajt jelent. A candidózisban szenvedők tünetei megszűnnek az egészséges baktériumflóra helyreállása után.

•    Gyermekkori élelmiszer allergia esetén
A gyermekkori élelmiszer-allergiák fennállása esetén is hatékony kezelést jelent a bélflórát helyreállító beavatkozásként müzlibe vagy dzsúszhoz adagolt inulinnal az élelmiszer-allergia megszüntethető.

•    Szív- és érrendszeri betegségek megelőzése
A koleszterin- és trigliceridcsökkentő hatás elérésének egyik hatékony módja szerint 1-2 evőkanál csicsókaport keverjünk 1-1,5 dl narancsdzsúszba, melyet elfogyasztva nem csak az inulin előnyei válnak hasznunkra, hanem egyúttal a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében szerepet játszó eszszenciális ásványi anyaghoz, a káliumhoz is hozzájutunk.

•    Mellrák
A mellrák a posztmenopauza állapotában lévő nőknél népbetegségi szintre emelkedett az utóbbi időben. Talán szerencsénkre ez is egy olyan rosszindulatú betegség, amely ellen a jótékony baktériumok képesek felvenni a versenyt. Klinikai vizsgálatok szerint az étrendbe épített nem emészthető szénhidrát (inulin) gátolta a tumor fejlődését. Az étrendbe építhető inulin fogyasztása rizikómentes, és könnyedén alkalmazható a rákterápiában.

Nőjön minden kertben csicsóka!
Szinte mindenütt megél, kevés gondozást igényel, számottevő betegségei nincsenek, tehát méltán sorolható a bio-növények közé. Ha szeretné, hogy saját csicsóka ültetvénye legyen, nem kell mást tenni, mint szerezni néhány gumót. Vetési ideje októbertől május elejéig tart, de a legideálisabb a március vége.
A gumók legalább 6 cm mélyen legyenek a talaj felszíne alatt, egymástól 50-60 cm-re. Legjobbak a 40-50 g-os vetőgumók, amelyeket - ha kevés van belőlük - hosszában ketté is vághatunk.
Ahol egyszer megtelepítettük a csicsókát, ott nem kell néhány évig újra ültetni, mert a kiszedéskor rendszerint marad a földben annyi gumó, amennyiből a következő évben is fejlődnek bokrok, Pár éves egy helyben maradás után azonban a gumók annyira elaprózódnak, hogy akkor új helyre kell őket telepíteni.

CSICSÓKA POGÁCSA
20 dkg főtt csicsóka, 30dkg liszt, 10dkg margarin, 1dkg élesztő megfuttatva, 1dkg só, 1 dl tej, 1db tojás, 1 tojás sárgája kenéshez, 3dkg dióbél. Az anyagokat összegyúrjuk, 1 órát pihentetjük, vékonyra nyújtjuk a tésztát és háromba hajtogatjuk, majd vékonyra nyújtjuk, kiszaggatjuk. Tetejére diót szórunk.

HAGYMÁS CSICSÓKASALÁTA
80 dkg csicsóka
20 dkg lilahagyma
1 dl citromlé (valódi!)
1 teáskanál só
A csicsókát megtisztítjuk, és alapos mosás után nagylyukú reszelőn lereszeljük. Hozzáadjuk a sót, a citromlevet és a vékony karikákra vágott lilahagymát.

Vadélelem
A vadászok is ismét felkarolhatnák a csicsókát. Kevés munkával meg lehet telepíteni az erdőszéleken, ahol minden kezelés és gondozás híján is elszaporodik. A gumókat a vaddisznók egész télen előszeretettel lakmározzák, így nemcsak a vadállomány kondíciója javul, de bizonyos mértékű kíméletet remélhetnek azok a kertek is, amelyek - bekerítve vagy bekerítetlenül - sokat szenvednek a falánk vadállatok látogatásától, túrásától.

 

HA TETSZETT A CIKK, KÉRLEK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!